Horizont Holding Tanácsadó Zrt.

A még fel nem használt óvadékot (garanciális visszatartást) a felszámolás kezdő időpontját követő 90 napon belül az adóshoz be kell fizetni. Ezt az összeget a felszámoló elkülönítve köteles kezelni a megrendelő később felmerülő igényeinek fedezésre, aki a felmerült követelését a hitelezői igény szabályai szerint köteles lesz bejelenteni. Ennek elmulasztása jogvesztéssel jár, s megszűnik az összeg fedezeti célja.

Eddig csak a vállalkozók figyelték, hogy megrendelőjük felszámolás alá került-e, de a megrendelőknek is figyelniük kell a vállalkozóikra, különben elveszíthetik biztosítékukat.

A Kúria Gfv.X.30.067/2012/9. számú határozata

 „Az eljárásra irányadó Cstv. még nem tartalmazta a „függő követelés” fogalmát, ezért azt a jelen eljárásban csak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény függő követelés/függő kötelezettség fogalmaként lehetett értelmezni. (3.§ (8) bekezdés 14. és 17. pont)

Az eljárásban alkalmazandó Cstv. 38.§ (5) bekezdése szerint (1) ha a hitelezőnek fennállt követelése az adóssal szemben a felszámolás kezdő időpontjában, azt az óvadékból kielégíthette; (2) ha a felszámolás kezdő időpontját követő 3 hónapon belül keletkezett követelése az adóssal szemben, azt is kielégíthette az óvadék tárgyából. A törvény szövege szerint azonban, amikor a 3 hónap eltelte után a fennmaradó összeget visszautalja a felszámolónak, az óvadék jogosultjának nincs követelése az adóssal szemben, a jogszabály mégis úgy rendelkezik, hogy „követelésének kielégítésére zálogjogosultként tarthat igényt”. A jogszabálynak ez a fordulata – a Kúria megítélése szerint - azt jelenti, hogy az óvadékkal biztosított – még nem létező, a számviteli törvény szerinti „függő” - követelések az adóssal szemben biztosítotti pozícióban maradnak. Ha a felszámolás során a követelés létrejön és a hitelező azt bejelenti, úgy a felszámolónak azt a biztosított követelések között kell nyilvántartásba vennie. Ez a privilegizált helyzet azonban csak a felszámolási eljárás jogerős befejezéséig marad fenn, ugyanis az alkalmazandó Cstv. az ezt követő időszakra vonatkozóan külön rendelkezést nem tartalmaz (Tehát, ha az óvadék jogosultjának csak a felszámolási eljárás befejezése után keletkezik követelése a volt adóssal szemben, azt hitelezőként már nem érvényesítheti, annak kielégítése érdekében nem kell tartalékot képeznie az adósnak).
Az eljárásban alkalmazandó szabályok az óvadékkal biztosított követeléseken kívül más esetben (pl. zálogjog) a felszámolás kezdő időpontjában még nem létező követelések tekintetében nem biztosítanak ilyen jogosultságot.

A jogvita elbírálása szempontjából ezért nincs jelentősége annak, hogy a hitelező követelése bankgarancia beváltásából eredt, mert az eljárásban alkalmazandó Cstv. rendelkezései még kizárólag csak annak tulajdonítottak jelentőséget, hogy a követelést óvadékkal biztosították.
A felszámoló tévesen értelmezte a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdésének rendelkezéseit, amikor abból indult ki, hogy a zálogtárgyak értékesítéséből befolyt vételárból nem maradt fedezet az óvadék jogosultja részére, ezért őt nem lehet a biztosított hitelezők közé sorolni. A Cstv. 49/D.§ (1) bekezdésének helyes értelmezése szerint az adós zálogtárgyai tekintetében a felszámolónak egyenként külön meg kell vizsgálnia, hogy az adott tárgyra vonatkozóan kinek áll fenn zálogjoga, milyen összegben és a zálogjogok milyen sorrendben keletkeztek. Egyenként kell a befolyt vételárból a költségeket levonnia és a maradék összeget az arra a vagyontárgyra zálogjoggal rendelkező hitelezők között szétosztania a Ptk. 256.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Ebből következően a Cstv. 38.§ (5) bekezdésének a hivatkozott rendelkezése csak úgy értelmezhető, hogy az óvadék jogosultjának nem más vagyontárgyon keletkezik zálogjoga, hanem azon az összegen, amelyet a jogszabály rendelkezése értelmében a felszámolási vagyonba kell utalnia, s ebből igényelhet kielégítést a zálogjogosultakra vonatkozó szabályok szerint akkor, ha a felszámolási eljárás alatt az óvadéki szerződéssel biztosított követelése keletkezik az adóssal szemben.
Így a felszámoló az óvadékként a jogosultnál volt, de a felszámolás kezdő időpontját követő három nap elteltével az adóshoz befizetett összeget nem használhatja fel a felszámolási költségek kifizetésére az eljárás folyamán. Ugyanakkor, ha a felszámolási zárómérleg fordulónapjáig az óvadékkal biztosított követelés nem jön létre, illetve azt a hitelező nem jelenti be, akkor a felszámolónak azt a többi hitelező követelésének kielégítésére kell fordítania. (Ezt az álláspontot fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság a Gfv.X.30.285/2009/6. számú ítéletében is.)

A következő jogkérdés az volt, hogy alkalmazható-e az adott eljárásban irányadó Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése, figyelemmel arra, hogy az óvadékból visszautalt összeg esetén értelmezhetetlen az ”értékesítés”, illetve “vételár” kifejezés. A Kúria álláspontja szerint az adott időszakban hatályban volt Cstv.49/D.§ (1) bekezdése nem teljeskörűen tartalmazta a zálogjoggal biztosított követelések körét, így például a követelésen fennálló zálogjogok esetén az önkéntes teljesítésből befolyt összegek sem voltak nevesítve a jogszabály szövegében. Ennek ellenére – mint ahogyan a másodfokú bíróság is helytállóan kifejtette – a Cstv. 57.§ (1) bekezdés b) pontja kizárólag a vagyont terhelő zálogjogok esetében, a ki nem elégített összeg erejéig biztosított privilegizált kielégítést, az összes többi zálogjog vonatkozásában a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdését kell megfelelően alkalmazni, és értékesítés hiányában is a hitelezőt privilegizáltan kell kezelni a zálogtárgyból való kielégítés során.”